,,25 éve foglalkozom kamaszokkal valamilyen formában. Az a megélésem szakemberként, hogy van dolgunk felnőttként, hogy értsük jól, mi történik a kamaszban, és mi történik a szülőben, aki adott esetben nehezen tudja aktiválni „én is voltam ilyen”. Inkább azt éli meg, hogy „én biztos nem voltam ilyen szemtelen, rendetlen…” vagy azért nehéz, mert „pont annyira szemtelen, elutasító, mint én voltam”? Ez a tükör segít? Vagy pont nehézzé teszi a pozitív viszonyulást? A generációs különbségeket hiába próbáljuk érteni, normalizálni, mégis érzelmi szinten nehéz megélni. Erről érdemes beszélni, együtt gondolkozni a felnőtteknek interaktív módon. Kérdés az is, miként változik meg, alakul át a szülő-gyermek kapcsolat, és ehhez hogyan tud jól alkalmazkodni a szülő úgy, hogy támogató tudjon maradni? Sok gyermek gond és különösebb nehézségek nélkül felnőtté érik, ez feltétlenül jót jelent? Egyre jellemzőbb viszont az, hogy a kamaszévek nagy viharokat kavarnak. Ez a normális? Az előadás sok példával „az elég jó” felnőtti viszonyulást és a kamaszkorhoz köthető reálisan elvárható szülői és gyermeki feladatokat is számba veszi egyre közeledve a nyári szünethez…”
Bognár Boglárka
tanácsadó szakpszichológus
családterapeuta