Női sorsok és történetek, alkotók egymás közt. Kalandos beszélgetés Lengyel Balázs, Nemes Nagy Ágnes és az Újhold köré szerveződő írók életét felidézve. Versekkel, verseken keresztül.
„De egyáltalán mit jelentett az Újhold, ez a nagyon rövid életű, ifjúi folyóirat, amit zsebből szerkesztettünk? Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk mondani, azt kéne tudni megmondani, hogy mit is jelentett a magyar irodalomban ez a három esztendő, ez a 45-től 48-ig terjedő periódus. Körös-körül romban volt a főváros, romban volt az ország, de az irodalom hirtelen, váratlan áramlani kezdett, mindenki írt, énekelt, dalolt. Azt lehetne mondani, úgy forrt, úgy fortyogott az egész irodalom, mint mikor egy fazékról leveszik a fedőt.” – Nemes Nagy Ágnes
„Ha újra kezdeném az életet, ismerve a folytatást, most se tennék mást.” – Szabó Magda
Az esemény végén dedikálási lehetőség.
Szabó T. Anna (Kolozsvár, 1972) József Attila-díjas magyar költő, műfordító, író.
Papp-Sebők Attila (Sepsiszentgyörgy, 1997) Móricz Zsigmond-ösztöndíjas költő.